Búcsú az antropológiától

Néhány gondolat a radikális másság eltűnéséről

Manapság a globalizációnak nevezett jelenség általános és teljes kibontakozásának idején az őszinte antropológus kénytelen magának feltenni a kérdést, hogy vajon e körülmények elemzéséhez megvan-e a kellő kompetenciája. Hogyan változott meg a primitív kultúrák világa? Ez a kérdés létfontisságú, és nemcsak egyszerű retorikai fordulatról van szó, amellyel az ember egyetemi szemináriumait kezdeni szokta, hanem olyan kérdésről, amely közvetlenül is összefügg a modern antropológia gyökereivel. Jelen tanulmányban a modern antropológia gyökereit vizsgálom, egészen addig az időszakig visszatekintve, amikor az európaiak, pontosabban a spanyolok Amerika nagy részét meghódították, amikor a spanyolok lenyűgözve álltak Amerika (nagyvárosokban vagy primitív törzsekben, a dzsungelben vagy a sivatagban élő) indiánjai előtt. Noha az indiánokat a hódítók mészárolni kezdték, főleg a domonkos és ferences rendi szerzeteseket, majd később a jezsuitákat is megdöbbentette és magával ragadta az indiánok kultúrája. E döbbenet az antropológiai tudás megváltozását eredményezte: fontossá vált, hogy bizonyos emberek állatoknak vagy primitív embernek tekinthetők-e, és hogy viselkedésük miért tűnik oly furcsának az európai ember szemében, aki akkorra már felfedezte Afrika tengerparti törzseinek és királyságainak egy részét. Ezek a világok a modernitás kegyetlenségének hatására – egészen pontosan akkor, amikor a primitív törzsek és királyságok összetalálkoztak a kapitalizmussal, és ezért hagyományaik és vallásaik feladására kényszerültek – az elmúlt évszázadok során eltűntek. Ez az írás, az antropolóiga alapvető kérdéseit szem előtt tartva, azt vizsgálja, hogy vajon az antropológia megmarad-e a tudás egyfajta archeológiájának, vagy a modernitás egyik szociológiai irányzatává válik.

Megjelent: Replika 108–109 (2018-12-01), 297–310. oldal.