Inklúzió és exklúzió

Georg Simmel a modernitás és individualitás összefüggésére két olyan gondolati alakzatot is kínált, amelyek a mai kontextusban is relevánsak: az egyikben az individualitás a társadalmi körökbe való bekapcsolódás révén jön létre, a másik szerint az elszemélytelenítő társadalmi kapcsolatokból való kimaradás által. Az inklúzió modelljét Simmel az 1880-as és 1890-es évek fordulóján fogalmazta meg először, míg az exklúzió modellje az 1900-as A pénz filozófiájától fogva van jelen nála. Mindkét gondolati alakzat logikája megjelenik a kortárs elméletekben is: Bernard Lahire plurális cselekvőről szóló elmélete az inklúzió modelljével, a modern individuumszemantika Niklas Luhmann-i leírása pedig az exklúzió modelljével állítható párhuzamba, ami a simmeli gondolatok mai napig tartó frissességét demonstrálja. A tanulmány végül arra a kérdésre keresi a választ, hogy a két modell valóban élesen elkülönül-e egymástól Simmelnél, vagy ha nem, miféleképp hangolhatók össze a látszólag egymással ellentétes elképzelések.