Az ultra, mint társadalmi jelenség

Az írás egy a magyar társadalomtudományban eddig ismeretlen szubkultúrához kalauzolja az olvasót: a futball-szurkolók egy speciális szubkultárájának világába, az „ultrákéba”. Maga az ultra, mint társadalmi jelenség térben és időben nagyon differenciált jellemzőkkel rendelkezik; a cikk a mintaadó olasz mozgalom története áttekintésére vállalkozik, mely éppen mintaadó jellege miatt alkalmat nyújt általános következtetések levonására is.Az írás áttekinti az olasz mozgalom történetét a hatvanas évek forró éveitől a mozgalom csúcspontját jelentő nyolcvanas éveken át napjainkig. A jelenség prezentálásán túl a szerző célja annak a bemutatása is, hogy az ultramozgalom az ifjúság egy része számára távolról sem csupán a tomboló erőszak egy terepét jelentette, hanem szocializációs közeget is. A szerző amellett érvel, hogy alapvető lényegi különbségek vannak a Magyarországon legtöbbször összemosott angol gyökerű huligán- és ultrajelenség között: az olasz ultra egyrészt egy igen jól szervezett társadalmi szubkultúra, másrészt sokkal inkább hajlamos az önreflexióra: a huligánokkal ellentétben nekik a fociról, a foci társadalmi szerepéről, sőt magáról a társadalomról is mondanivalójuk van. A kilencvenes évektől az erőszak, az ultrákkal szemben fokozódó fizikai represszió és a speciális törvények, a futball elüzletiesedése, a kanyarokba érkező új generáció eltérő mentalitása együttesen olyan problémát jelentettek, mely a kilencvenes évekre a mozgalom létét kezdte fenyegetni. Ez alapvető változást jelentett: a főként az egymás közötti rivalizálásról szóló mozgalom a rendszer ellenségévé vált. Ez persze sok tekintetben megváltoztatja magának a mozgalomnak a karakterét is, melyről a tanulmány utolsó részében olvashatunk.

Megjelent: Replika 62 (2008-09-01), 169–181. oldal.
Replika blokk: