A cigányfalu mint jelenség és értelmezési keret

A Kemény István által vezetett 1971-es országos reprezentatív kutatást terepmunkán alapuló esettanulmányok egészítették ki. Ezek egyike volt Havas Gábor tanulmánya (1976), mely az „elcigányosodó falu” jelenségére hívta fel a figyelmet, és hosszú évtizedekre meghatározta a periférikus helyzetű, aprófalvas területeken zajló társadalmi folyamatok értelmezését. Tanulmányomban először a cigányfalvak kialakulásához vezető, az ország rurális perifériáján zajló gazdasági-társadalmi folyamatokat elemzem, melyeket a hetvenes évek településfejlesztési politikája, illetve a cigánytelepek felszámolását célzó program erősített fel. A nyolcvanas évek közepéig a cigányfalvakban élő családok a többségi társadalom intézményeihez, elsősorban a munkahelyeken és az oktatási intézményeken keresztül, ha nagyon lazán és törékenyen is, de kapcsolódni tudtak, a magasabb státuszú roma családoknak esélyük volt a térbeli mobilitásra. Napjainkban ugyanakkor a rendszerváltást követő gazdasági-társadalmi átalakulás következtében a cigányfalvak az etnikai kizárás tereivé váltak. Az etnikai kizárás és a térbeli megbélyegzés szorosan összekapcsolódik a párhuzamos, csak a cigányfaluban élők számára fenntartott (oktatási, közfoglalkoztatási) intézményrendszerrel, s ezt erősíti föl a nyílt és durva rasszista beszédmód megjelenése és legitimálódása. A cikk utolsó részében egy cigányfaluban készített esettanulmányon keresztül bemutatom az intézményi fejlesztések által létrejövő társadalmi változásokat és azok hatását a helyi társadalomra.