Szóbeszéd vagy történelem

Az oral history értelmezési lehetőségei

A Kádár-korszak többek között bizonyos történelmi események, momentumok tabusításáról, a nyilvános közbeszédben való mellőzéséről, az egyéni emlékezet elfojtásáról, kibeszéletlenségéről és a traumák feldolgozatlanságáról szólt. Ezért rendszerváltás és az azt megelőző évtized addig szokatlan, „alternatív történeti forrásai” – mint például a történelmi dokumentumfilmek, a magyar Oral History Archívum megalakulása, a Történeti Interjúk Tárának első videóinterjúi – is jelentősen hozzájárultak a múltról való közös gondolkodás, emlékezés és múltfeltárás folyamatának megindulásához.
Magyarországon is sokan, sokféleképpen használták és használják ezt a fogalmat. Az eltérő értelmezési alternatívák között talán két főbb irány látszik kirajzolódni: az oral history mint forrás- és dokumentumtípus, szemléletmód, illetve az oral history mint konkrét, alaposan meghatározott és behatárolt kutatási, interjúkészítési módszer.
Az első megközelítésben az oral history a személyes dokumentumok, a naplók, a memoárok és az élőszóban elmondott személyes történetek, beszámolók összességén alapul. Az oral history másik megközelítési módja – az oral history mint módszer – az előzőekhez képest leszűkíti a fogalom értelmezési tartományát, és azt egyszerűen egy bizonyos interjúzási technikára redukálja.

Megjelent: Replika 58 (2007-09-01), 27–31. oldal.
Replika blokk: