Thinking outside the box – mai jelenségek és nyitott művek múzeuma

Jól áll-e egy múzeumnak, ha a kurátori és kutató hangok mellett más szereplőket hangjának és gondolatainak is érdemben terepet ad? Ha autonóm módon teszi mások perspektíváit láthatóvá és hozzáférhetővé saját terében és felületein? Ez a megközelítés igényel-e másfajta metodológiát, és tanulhatnak-e a társadalmi múzeumok a művészeti szcénától, meríthetnek-e saját, korábbi kutatási gyakorlataikból ehhez? Amikor a múzeum közönsége nemcsak látogatóként, hanem szereplőként, partnerként és szerzőként is megjelenik a múzeumban, ez roppant izgalmasan alakíthatja a teret és a gondolatokat, új és más olvasatokat hoz létre, amelyek megértése is más látószöget igényel. A Néprajzi Múzeum kutatási és kiállítási praxisában ez a munkavégzés, a közönséggel együttműködésben megvalósított munka, már hosszabb ideje jelenlévő praxis. Ezekben a részvételen és együttműködésen alapuló kutatási és kiállítási munkában viszont eltérő gyakorlatok, kiindulási pontok, másfajta tudatosság jelent meg, amelyek kritikus elemzése létrehozhat egy mintázatot, amely érdemi módszertani kutatás megalapozását teszi lehetővé.
A Replika folyóirat által feltett körkérdésre, miszerint mi a jelentősége a szakértők és a „laikusok” együttműködésének a múzeum egy lehetséges válasza az érdemi közös munka, amelyben nem szakterületek, hanem egymástól eltérő tudások kerülnek egymás mellé; amelyben a tételezett szakértő-laikus szereposztás lényegében felolvad. A körkérdésre adott válaszban olyan gyakorlatok és esetek leírásával és bemutatásával adok választ, amelyek jól mutatják, hogy a saját praxis kritikus megközelítése az egyik legfontosabb alap egy módszertani keretet kidolgozásához. Az esszé kiindulópontja egy készülő könyv és egy aktuálisan megvalósított kiállítási munka, de a gondolkodásmód tágítására röviden visszatekintek olyan intézményi előzményekre is, amelyek formálták a mostani kutatás megalapozását

Megjelent: Replika 100 (2016-12-15), 77–83. oldal.