A jogban rejlő Örökkévaló és Időszerű

Horváth Barna szinoptikus jogelméletében a huszadik század magyar jogbölcseletének talán legeredetibb és egyben legvitatottabb teljesítményét nyújtja. Sajátos értelemben vett jogszociológiáját a korszak kontinensen domináns újkantiánus paradigmájának ismeretelméleti-módszertani alaptételei és az angolszáz jogi kultúra pragmatikus-empirikus szemléletmódja összekapcsolásával építi fel. A tény (Sein) és érték (Sollen), szükségszerűség és szabadság között feszülő hiatus irrationalis szinoptikus kitöltése, a társadalom mint olyan, az annak alapját képező objektivációk (a gazdaság, a harc, a hatalom, a tudás, az eljárás és maga a jog: a jogi aktustól a jogalkotáson és jogalkalmazáson keresztül a jogtudományig) a cselekvők és szemlélők számára paradox módon nem lehet más, mint a szemlélet. „Akkor az ouvre mégis mitől, milyen értelemben (jog)szociológia?” – tanulmányunkban erre a kérdésre keressük a választ.