Szociologizáló tendenciák jogfilozófiánkban?

A jogfilozófiában a szociologizálás a jog eredendő társadalmisága tudomásul vételét jelenti. Egyetlen tudományban kifejezett tárgy e társadalmiság, és ez a makro-szociológiai jogelmélet. Társadalmiság-összefüggésre épít még a történeti jogkutatás. A jogi antropológia és a népi jogkutatás pedig e társadalmiságot adott kultúra termékeként még születésében, egy differenciálatlan közegben láttatja. Az irányok azonban végső soron párhuzamosak, a jog komplexitásának magyarázatában külön-külön jogosultak. A legteljesebb jogképet talán három irányzat egyidejűsége adja. A bécsi iskola a jogot mindenekelőtt önazonosságában, normatívvá tett szabályrendszerként állítja elénk. Kelseni tana azon összefüggések feltérképezése, amelyek logikai értelemben egységes egésszé fűzik össze egy tetszőleges kiterjedésű terület tetszőleges időtartamú jogfejlődésének összességét, elvileg minden egyes azon belül zajló aktust a szabályalkotástól alkalmazásán át az azok nevében történő végrehajtásig. A skandináv realizmus arra mutatott rá elsőként, hogy nem magában áll a szöveg, hanem funkcionálása során párban azzal, aki megszólaltatja, használja. E felismeréssel olyan mozgató és működtető faktorok azonosíthatók ezen automatizmusszerű működésre és működtetésre immáron képes jelhalmaznak a valós felhasználása kapcsán, mint az edukáció, szocializáció, ösztönszerű válaszépítés, rutinírozás, ideologikus körítés. Végül a jog társadalmi terét a benne zajló mozgás és kölcsönhatások végtelen összefüggésében, a dinamizmus forrásaival és történelmileg változó pólusaival legnagyobb hatással a marxizmus vizsgálta.