A „rasszal” kapcsolatos problémák tisztázása

Jelen tanulmány neobourdieuziánus keretben igyekszik újragondolni a rasszalapú uralomgyakorlást. Amellett érvel, hogy a „rassz” fogalmának történetiségbe ágyazásával rá lehet mutatni a hétköznapi gondolkodás és a tudomány közötti jelenlegi cinkos viszonyra; ehhez azonban ki kell tágítani a vita földrajzi terét (egységben kell kezelni Keletet és Nyugatot, gyarmatot és gyarmattartó országot), az Egyesült Államokat pedig ki kell mozdítani az archimédeszi pontból; meg kell szabadulnunk az ítélkezés logikájától; szakítanunk kell a rasszal kapcsolatos mindennapi felfogásokkal, mégis vissza kell emelni a modellünkbe a rasszal kapcsolatos mindennapi konstrukciókat; és végül szét kell bontanunk az etnoraciális jelenségeket a rasszalapú uralomgyakorlás „elemi formáira”: kategorzációra, diszkriminációra, szegregációra, gettósításra (ide értve a gettókat, táborokat és rezervátumokat) és erőszakra. Az analitikus megközelítés segítségével a „rasszt” az etnicitás megtagadott modalitásaként ragadhatjuk meg (amely modalitás a becsület kétségbe vonását, valamint az egyenlőtlenség természetessé tételét, tartósítását és homogenizációját eredményezi). A tanulmány a rasszalapú uralomgyakorlás szociológiája számára azt a központi feladatot tűzi ki, hogy feltárja, az etnoraciális osztályozás rendszere miképpen jön létre, vésődik be és vetül rá az etnoraciális rétegződés rendszerére, vagyis hogy rámutasson: a „rassz” a csoportképződés egy sajátos modalitása.