Nők a tudományos elitben

Amíg a magyar társadalomban a nők egy része teljességgel elutasítja a nemi sztereotípiák minden megnyilvánulását és kollektíven lép fel a megváltoztatásukra, addig másik részük elfogadja azokat, melyek közvetett akadályt jelenthetnek, ha érvényesülni akarnak a férfiak által felülreprezentált területeken. A tanulmányom elsősorban azt vizsgálja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia női tagjai számára mit jelent nőnek lenni, milyen a viszonyuk saját társadalmi csoportjukhoz a sajátosságok, a tulajdonságok, az érdekek és értékek szempontjából, továbbá milyen módon jelenik meg az „esszencializáló” diskurzus a saját életükben, karrierjükben. A tanulmány felveti azt a kérdést is, hogy vajon a kivételek (a női akadémikusok) a hagyományos megítélés és a normák további megerősödéséhez vezetnek, vagy ellenkezőleg, elindult-e a korábbi (férfitöbbségű) zárt rendszer átalakulása hazánkban. A vizsgált női akadémikusok számára vajon mennyire szükséges vagy fontos, hogy a tudományban megjelenjen a női perspektíva („a nők sajátos ismeretelméleti nézőpontja”)? Mindezek tükrében vajon miben különböznek egymástól a nők – egy látszólag homogén csoport tagjai –, és hogyan alkotnak különböző típusokat a női identitás alapján?