Társas és társadalmi megkülönböztetése a klasszikus és a mai pszichológiában
Társas és társadalmi megkülönböztetése a klasszikus és a mai pszichológiában
A történelmi áttekintő tanulmány megmutatja, miként alakult a társas [social] és a társadalmi [societal] viszonya a modern pszichológia több mint 150 éves története során. A 19. század végén mind a francia, mind a német korai történetben még gyakran használtak a „néplélekre” emlékeztető fogalmakat, amelyek azután a 20. század elejére is átöröklődtek a McDougall-féle csoportlélek vagy Durkheim társas reprezentációi körüli viták közvetítésével. Az 1920-as évek közepére azonban, elsősorban az amerikai szociálpszichológia térhódítása nyomán, a módszertani individualizmus megkérdőjelezte ezt a társadalmi fogalomrendszert. A százéves individualista szociálpszichológiában ma ismételten előtérbe kerül, hogy valamit mégis kezdenünk kell társadalom és ember kapcsolatával. Külön foglalkozom azzal, hogyan különül el az ember eredendő szocialitásának eszménye attól a metateoretikus feltevéstől, amely mintegy felülről lefelé haladó módon,
a gonosz levéltárnoknak tekintett társadalom emberi elnyomó hatásait fejezi ki. Az emberi elme eredendő biológiai társasságának mai felfogása szerint a machiavellisztikus, mások becsapására törekvő és az együttműködésre törekvő ember egyszerre van jelen mintegy kétszázezer éve a homo sapiens történetében, és a modern társadalmakban is e komplex kettősségekkel kell megküzdenünk.