A „fizikai” kitüntetettségének mítosza

A társadalmi valóságról szóló diskurzusokban még ma is érezhetők annak a logikai pozitivizmusból eredeztethető felfogásnak a hatásai, mely minden, empirikusan nem verifikálható kijelentést pszeudoállításnak tekint; azokat az entitásokat pedig, melyekről e kijelentések szólnak, nem létezőnek. Az ilyen diskurzusok védelmének egyik módja a társadalmi fajták, illetve társadalmi tények valóságosságának természeti fajták és tények szintjére emelése. Én nem egy ilyen pozitív, hanem inkább negatív védelmet kívánok előterjeszteni, amely azt állítja, hogy az utóbbi fajták és tények nem rendelkeznek sem biztosabb, sem kétségbevonhatatlanabb státusszal, mint az előbbiek. Két elgondolásra fogok támaszkodni, melyek – véleményem szerint – ugyanabba az irányba tartanak, vagyis a fogalmi keretek felülvizsgálhatósága és relatív státusza felé: az egyik egy filozófiai elgondolás, Wilfrid Sellarsnak a „kategoriális adott”-ra vonatkozó kritikája, a másik Horányi Özséb kommunikációelméleti kerete, a kommunikáció participációs elmélete (PTC). Ezen elgondolások egyik következménye, hogy a világ nyers, természeti tényekre és fajtákra alapozó leírásának kitüntetettsége pusztán esetleges: csupán annak köszönhető, hogy a fizikai tárgyakkal és a perceptuális tulajdonságokkal kapcsolatos fogalmak annak a fogalmi keretnek (PTC-ben: felkészültségnek) képezik az alapját, amelyet első nyelvként elsajátítunk.