Ha térkép nincs…

Vajon hogyan segíthet a történettudomány a földhasználat országos szintű rekonstrukciójában, ha a vizsgált korból nem maradt fenn térkép, vagy a fennmaradtak elemzése a klasszikus földrajzi és GIS módszerekkel éveket venne igénybe? A katonai felvételezések ugyan ma már könnyen hozzáférhetők vetületbe húzva, ám az eredeti szelvények hiányosságai miatt tömeges kiértékelésük korlátokba ütközik. A Konkoly-Gyuró Éva által vezetett kutatás 2 km-es sűrűségű rácshálót vetített az országterületre, így generált általános átnézeti képet a földhasználat változásairól 1850–1930 között. A 18. század végi első katonai felvételezés kiértékelését azonban ők sem kísérleték meg. Egy áthidaló megoldással azonban legalább a települések földhasználatának relatív különbségei megjeleníthetők településszinten az egész országterületre – a fennmaradt 1786 kancelláriai összeírás tartalmazza a jobbágyok szántóföldjeinek nagyságát (ekkor az urasági föld még alárendelt) és a rét kiterjedését. A telekméret pedig megyénként változott, miként a hozzá rendelt rét aránya sem volt állandó, hanem a természeti adottságokkal harmonizált. Megadható tehát a rét szántóhoz viszonyított nagysága, illetve az egy főre jutó kiterjedése. S bár az összeírások hiányosak, ez a két elem, a rét és szántó az 1720-as összeírásban is állandó, tehát a változás (relatív) nagysága és iránya is nyomon követhető a század során. Így egy adatbázis (GISta Hungarorum) segítségével, jelentős korlátokkal ugyan, de rekonstruálhatók a térképi ábrázolások nélküli korok viszonyai is. A lokális különbségek pedig a helyi társadalomfejlődés eltérő útjaira is rávilágítanak.