Bolyongások a társadalmi rendszerek logikája és az értelem keresése között

Miként Luhmann, Bognár sem hagy kétséget afelől, hogy az ökológiai válságot nem egyszerűen társadalmi válságnak, hanem a társadalmi rendszer és természeti környezete határán kialakuló válságnak – adaptációs zavarnak – tekinti. Kérdés, vajon a „zavarok” Luhmannra támaszkodó leírása érvényes-e. Bognár Bulcsu írása engem arról győzött meg, hogy a választott elméleti keret, a társadalom Luhmannra támaszkodó rendszerelméleti leírása a Nyugat 2. világháború utáni fejlődésének magabiztosságában gyökerezik, és alkalmatlan a válságok közt evickélő, 21. századi történések leírására. Alapvetően három kérdésre kerestem választ: (1) Vajon a keynesi fordulat után a szociáldemokrata konszenzus és a jóléti állam idején virágkorukat élő, robusztus társadalmi rendszerek ma is olyan robusztusak és működőképesek-e? (2) Az emberek átélt tapasztalatáról és a személyes interakciókról leváló rendszerek következtében előálló értelemvesztést meddig képesek a modern társadalmak elviselni? (3) Hogyan következik be az alapvető rendszerváltozás?